HAZASZERETET

2022.01.31

Mikor megkérdeztem a Teremtőt, hogy miről írjak, egyetlen szó jött. HAZASZERETET.

Huhh, meg is akadtam, mert egyből jött, hogy tisztelet a kivételnek, a nagy átlag, aki a minden napi gondjaival van elfoglalva, nem ér rá ilyen 'úri huncutságra'. És aztán mélyen belegondolva, mostanában én se. Nyilván a magam módján fontosnak tartom, és teszem is a dolgom, de hol van ez a régi nagyjainkhoz képest. Persze régen karddal harcoltak a hazaért, mi ezt ma másképp tesszük. Imával, manifesztációval.

Tudom, mindenki másképp vélekedik erről, attól függően, hogy milyen aspektusból vizsgálja meg a kérdést. Van, aki politikai kérdésként szemléli, van, aki szentimentálisan, van, aki hagyomány őrzésen keresztül, van, aki megmagyarázhatatlan, mély szeretet érez a szülőföldje iránt.Én az utóbbihoz tartozom. Soha, meg sem fordult a fejemben, hogy máshová kellene mennem, mert itthon nem annyira komfortos. Mindig azt mondtam, hogy ide születtem, itt van dolgom. És ez az érzés még mélyebb, mióta járom a spirituális utamat. 

Szeretem ezt a földet és szeretem, hogy magyar vagyok. Hiszem, hogy a magyarságunk ősibb, mint ahogyan tanítják. Büszke vagyok rá, hogy ezen a földön élhetek, túlzó, nacionalista felhang nélkül. És igen, tudom, hogy be vagyunk oltva elégedetlenséggel, sajnálkozással, panaszkodással, de nem kötelező, ehhez kapcsolódni. Nem muszáj azonosulni azzal a kollektív energiával, amiben az elmúlt legalább 200 évben éltünk. 

Szemlélhetjük a világot magyarként, őseink erejéből töltekezve, bizakodással, hittel. Szemlélhetem magyarként a környezetemet optimistán, igazi győztes energiából, a legyőzöttség érzése helyett. Nem muszáj azonosulni azzal a kollektív energiával, amiben az elmúlt legalább 200 évben éltünk. Nem kötelező szűkölve, belehasalni a balsors következményeibe. Választhatom azt, hogy köszi, nem kérem, a hűtlenség érzése nélkül. Választhatom, hogy friss, lelkes, optimista energia teret hozok létre magam körül és teremtem ebből az új magyar valóságot. 

Én abban hiszek, hogy az igazi hazaszeretet részemről az, hogy új, szerencsés, szárnyaló, bizakodó magyar kollektív energia teret teremtek, nem csak magamnak, hanem az elkövetkezendő magyarságnak is. Felülírom azzal, hogy más valóságot választok. 

Te is választhatsz mást, te is részese lehetsz ennek a csodának. Kiléphetsz a balsors csoport tudatosságból, és építhetsz bizakodó, szeretetteljes, bármire képes vagyok energia teret. Csak rajtad múlik, hogy miben hiszel. Minél többen hiszünk ebben, annál aktívabb ez a teremtés. 

Kapcsolódhatunk dicső őseink energiájához, behívhatjuk, mindazt az energiát, amit a honfoglalás kori ősapáink képviseltek. Aktiválhatjuk szunnyadó tudásunkat, képességeinket arra, hogy egy felszabadult, dicső, bizakodó nemzet lehessünk újra. 

Ma is hoztam pozitív megerősítéseket, ha szeretnéd ezeket, kérlek, írj IGENt, és a ThetaHealing technika segítségével tanúsítom neked a letöltéseket.

Hajlandó vagyok elengedni mindazokat a sztereotípiákat, amik a magyarságot jellemzik. Balsors, szerencsétlenség, legyőzöttség, elnyomottság.

Képes vagyok ezek nélkül az érzések nélkül egy új, friss, bizakodó magyarság valóságot teremteni. Engedem, hogy ősapáim ereje, bátorsága, bizakodása, optimista energiája aktiválódjon minden sejtemben.

Engedem, hogy az optimizmus és a bizakodás energiája járja át minden napomat. 

Képes vagyok, úgy tekinti a magyarságra, mint a szerencse, a tudás, a bátorság, bizakodás népére. Választhatom a boldogság, a felszabadultság magyar valóságát, a hűtlenség érzése nélkül, anélkül a félelem nélkül, hogy kirekeszt a nemzetem.

Tudom, hogy Isten szeretetét és teljes támogatását bírja az országom.

Lehetséges és biztonságos ebből az optimista aspektusból, a feltétel nélküli szeretet teréből kapcsolódnom a környezetemhez. 

Szeretetettel,

Kriszti