Hogyan üzen a belső gyermek?

Hogyan üzen a belső gyermek?

Valami szúr, bök, nyom, felpiszkál, elönti a düh az agyad. Nem érted mi történik, miért van ez a feszültség. Nem érted, miért mentél át egy házsártos, morgós, elégedetlen hárpiába. Csak azt tudod, hogy te nem ilyen vagy, hogy ez nem te vagy.

Nos, valami ilyesmi történt velem a napokban.

Napok óta házsártos voltam már, kritikus, morgós. Nem értettem, hogy mi ez, hiszen alapvetően igyekszem magas rezgésszinten tartani magam, a kritikusság pedig ezzel nem kompatibilis. Bringázás közben beszólogattam azoknak, akik képtelenek a szabályos közlekedésre, bizony, ez tök komoly. Nagyon példaértékű viselkedés mi!?

Aztán rejtett kritikusságon, ítélkezésen kaptam magam. Eh...nem vagyok rá büszke. No, ez már igazán gyanús volt.

Leolvastam magam, mi történt, mi aktiválódott bennem.

Hol sérült a magabiztosság, az önértékelés? Hol és miért érzem magam kevésnek? Mi ez mérhetetlen szomorúság?

Naná, hogy gyermekkor. Az általános iskola 8 évét 4 iskolában végeztem el, és mire felnőttem legalább 10 helyen laktunk. Mindegyik iskolába be kellett valahogy illeszkedni, nyilván, próbáltam megfelelni, de bizony nem volt egyszerű dolgom, egy összeszokott osztályközösségben megtalálni a helyem. Tele voltam kétellyel, hogy elég jó vagyok-e, vajon befogadnak-e. Édesanyám egyedül nevelt engem és az öcsémet. Nem volt ideje finomkodni, nem volt idő arra, hogy ápolgassa a kételkedő lelkem.

• Minden rendben lesz, majd megszokod!..... -mondta.

Aztán már szólni se szóltam, s ha megkérdezte, hogy mi a helyzet a suliban..... - Semmi! -volt a válasz. - Minden ok? ..... -Persze. Nem akartam terhelni, tudtam, hogy rengeteg dolga van, csak szépen gyűjtögettem magamban a bánat morzsákat, majd raktároztam el a szívem legmélyén. Az önbizalmam a béka segge alatt volt, gyakorlatilag még pár éve is.

A belső gyermekem pedig bezárta ezt a fájdalmat, hogy elviselhetőek legyenek a mindennapok, és ült rajta legalább 30 évet. Én pedig eljátszottam, hogy erős vagyok, eljátszottam, hogy elégedett vagyok magammal, eljátszottam, hogy minden rendben van. Aztán azon kaptam magam, hogy már mindenkinek meg akarok felelni, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Hát elég szánalmasnak éreztem ezt. De hál'Isten rajtakaptam magam, és hála 2 csodálatos barátomnak/segítőmnek (szeretlek benneteket Csajoook), hámozom le a bánatot, mint hagymáról a rétegeket. Mindig csak amennyit enged a tér, a lélek. Türelem kell hozzá, és bizalom, hogy minden rendben lesz, lehet, hogy nem most, de oldódik szépen.

Ha te is azon kapod magad, hogy valami piszkál ott belül, figyelj a szelíd hangra! Legyél szemfüles! Fontos, hogy kapcsolódj ezzel a szelíd hanggal, fontos, hogy észleld, mi fáj neki, hogy az akár évtizedek óta rejtegetett bánatot elkezd kiengedni a szívedből. Szépen fokozatosan, türelmesen, engedd ki mindazt a fájdalmat, amit kisgyermekkorban elfojtottál.

Warning! Fájni fog, nem kicsit. Nagy bruhaha, krokodil könnyek, és nyugodtan sajnáld is közben magad! Ha nyavalyogni akarsz, tedd azt, ha szétcsapnál valamit, ne fogd vissza magad! Menj bele az érzésekbe! Annyira mélyen amennyire csak tudsz. És ahogy felszabadítod magad ezektől a fájdalmaktól, a helyedre kerülsz, megnyugszol és kisimul körülötted minden.

Segítség ebben a retrográd Neptunusz, ami 06.25-én kezdődött és 12.01-ig tart.

 Fellebbenti a fátylat arról, hogy hol rejtegetsz valamit még magad elől is. Mi az, ami még feldolgozásra vár, mi az ami, már nagyon bök, nyom? Mi az, ami fals? Mi az, amivel saját magad félrevezeted? Ha nem akarsz figyelni ezekre, a Tér fogja eléd lökni, beletolja az arcodba, nincs kecmec. Ha figyelsz a jelekre, könnyebben fogod megoldani.

Ma is hoztam pozitív megerősítéseket, ha szeretnéd ezeket, kérlek, hozzászólásban írj IGENt.

Lehetséges és biztonságos figyelmesnek lennem belső gyermekem hangjára.

Könnyedén képes vagyok kapcsolódni belső gyermekemmel, felismerem szelíd hangját.

Megengedem magamnak, hogy érezzem az érzéseimet, legyenek akár jók, akár fájdalmasak, elfojtás nélkül.

Képes vagyok kiengedni/elengedni a bánatom, anélkül a félelem nélkül, hogy ezzel másokat terhelnék.

Elég bátor vagyok ahhoz, hogy szembenézzek lelkem mély fájdalmaival, és képes vagyok ezek feloldására.

Tudom, hogy a Teremtő teljes körű támogatását élvezem ebben.

Képes vagyok maximálisan támogatni belső gyermekem ebben a felszabadító műveletben.

Megengedem magamnak a felszabadultság érzését, megengedem az élet élvezetét.

Szeretettel,

Kriszti