Ne nyomd el az indulataidat!

Eszement baromság elnyomni az indulatainkat/haragunkat/dühünket!

Fényesedni vágyó többek közt, én is vastagon elkövettem ezt a 'hibát'. 

Arra vagyunk kondicionálva, hogy legyünk kedvesek, szeretetteljesek, véletlen se bántsunk meg senkit. Tanuljunk meg elfogadónak lenni, csendesítsük le az elménket, olvasszuk el a szeretetet fényében a haragunkat. Ha megbántanak, nézd meg miért volt szükséged erre a pofonra? Jószerivel "tartsd oda a másik orcádat is!" Ugye!?

Nyilván hasznos, ha megvizsgáljuk a miérteket, DE. 

Tedd a szívedre a kezed, és legyél őszinte magadhoz! Hogy esik neked, ha elnyomod a haragod, magadba nyeled a puffogásodat?

Segítek…többnyire rettenetesen. Majd szét feszít. 

És utána még képesek vagyunk órákig magunkban dunnyogni. Kidobott értékes órák, napok. 

Elárulok egy titkot. Ha elnyomod ezeket az érzéseket magadban, mert egy jó szándékú, szeretetteljes, spirituális embernél ez a 'helyes' viselkedés, akkor mindazt a shívai ERŐt nyomod el magadban, amivel ugyan pusztítani is lehet, ugyanakkor a teremtéshez szükséges ERŐ is elvész ilyenkor. 

Önként engedjük el. Azzal, hogy elnyomjuk a haragot, dühöt, ezzel együtt legyőzöttséget is tapasztal ebben a helyzetben a lélek. Egyfajta áldozatiságot. Áldozat szerepből pedig megint csak nehézkes, számunkra kedvező valóságot teremteni. 

Hosszú távon pedig beteggè tesz, depresszióssá, erőtlennè.

Miért ilyen nehezített pálya ez? Ki a fene akarja utána érezni a lelkifurdalást, bűntudatot, megbánást, a baxxus ennyire gyenge vagyok, hogy még az indulataimat se tudom kordában tartani érzést? 

Nem fog szeretni akkor anyám, apám, a párom, elfordul tőlem Isten. Stb…

Mert ez volt az iránymutatás az elénk tárt torzított szent iratokban. Ennek okainak boncolgatásába itt most nem szeretnék belemenni, azt gondolom, a többség ismeri a választ. 

Ha valódi ERŐt szeretnél a teremtéseidbe, akkor NE FOJTSD LE ÖNMAGADAT!

Engedjed meg a haragot, dühöt, neheztelést! PICIT.

Csak azt kell elérni, hogy ez anélkül törjön a felszínre, hogy ezzel szánt szándékkal bántanál, rombolnál. Ha pár percet adsz magadnak, hogy a dühöd valamilyen formában szabad utat kapjon, máris nem nyomod el magadat. 

Itt ne harag cunamira gondolj, inkább csak harag 'kisziszegtetésre'.

Így nem fogja olyan mértékben elborítani az agyadat a köd, hogy ne tudjál racionálisan gondolkodni. Így van esélyed rá, hogy át tudjad gondolni, hogy miért pöccentél be ennyire. Miért nyom adott szituáció ennyire? 

Milyen elfeledett fájdalmas emlékre tart tükröt? Mit kell tanulnod belőle?

Ehhez egy kis segítség…

Mondj IGENt hozzászólásban az alábbi megerősítésekre, és érkeznek a letöltések.

Képes vagyok a tiszta, szeretetteljes kommunikációra.

Lehetséges és biztonságos kiengedni a haragom, a veszteségtől való félelem érzése nélkül.

A Teremtő, a Mindenség elfogad és szeret engem akkor is, ha kiállok magamért.

Áldozat szerep nélkül is lehetséges jobbá válni és spirituálisan fejlődni.

Szabad utat engedek az érzelmeimnek, anélkül, hogy szükségét érezném az elfojtásnak.

Engedem, hogy felismerésre kerüljön bennem az ERŐ mibenléte. 

Képes vagyok uralni/uralkodni az ERŐn, képes vagyok ezt kezelni, tudom, mikor húzzam, mikor eresszem.

TEREMTŐ ERŐIMET szabadon áramoltatom, anélkül a félelem nélkül, hogy árthatok vele, vagy bűnösnek tartanám magamat ezért. 

Szeretetettel,

Kriszti