Ünnepeld magad!

2022.04.03

Ünnepeld magad! 

Képes vagy fogadni az elismerést? 

Idáig mindig zavarba jöttem, belevörösödtem és nem is értettem miért. Konkrétan kellemetlen érzés volt, ha valaki elismert, megdicsért vagy kifejezte a háláját. Összeszorult tőle a gyomrom. 

Egy kis tudatalattiban való kutakodás után (köszönöm Klári) kiderült, hogy gyerekkoromban nem volt jellemző a dicséret, az elismerés, pláne nem az ünneplés. Így fogalmam sem volt, hogy milyen érzés ezeket megélni. Milyen érzés és hogyan kell fogadni, ha valaki tiszta szívből megdicsér. Nem nagy cucc, hiszen nem ismertem milyen érzés ez tulajdonképpen. 

Csak hogy a Teremtő mindig hoz tükör helyzeteket, ahol kénytelen vagyok szembesülni.

Nagyon fontos, és hatalmas a szülői felelősség abban, hogy a gyermekeket dicsérjük meg, ismerjük el, nyilván érdemeik szerint, akár meg is ünnepelve a sikereiket. Hogy később, felnőtt életük során ez teljesen természetes legyen. Sokkal könnyebb ezt pici gyermekkorban evidenssé tenni, mint felnőtt korban kialakítani az új mintákat. 

Óriási jelentősége van annak, hogy képes vagyok-e elismerni saját magamat. Képes vagyok-e megünnepelni a sikereimet, a nagyképűség érzése nélkül, vagy anélkül, hogy én nekem mindig piszok szerénynek kell lennem. Hiszen nem fogom tudni átadni mindezt a gyermekemnek, ha én képtelen vagyok erre. 

A mindig szerénynek kell lennem érzés mögött vajon mi van? A rám aggatott örökölt családi minták, vagy jelen életbeli botlás, sikertelenség, vagy a nem vagyok elég jó érzés? Mit jelent számomra a siker érzése? Mi a valódi siker érzés?

Érdemes megvizsgálni ezeket, hogy mi volt a szokás a családban.

Ismerd el magad, és gátlásosság és szemérmeskedés nélkül ünnepeld magad!Gyakorold a saját magad elismerését minden alkalommal, amikor valamiben sikert érsz el! 

Ma is hoztam pozitív megerősítéseket, ha szeretnéd ezeket, akkor kérlek, hozzászólásban írj IGEN-t és a ThetaHealing technika segítségével tanúsítom neked a letöltéseket. 

Megengedem magamnak a siker érzésének megélését.

Érdemes vagyok a dicséretre, az elismerése, rendben van, ha elismernek.

Képes vagyok fogadni az elismerést, és mások háláját, anélkül, hogy zavarba jönnék.

Képes vagyok felismerni az erényeimet, és tudom, hogyan értékeljem ezeket.

Értékes vagyok, egyedülálló és megismételhetetlen. 

Számítok a családomnak, a környezetemnek, Istennek.

Felszabadítom magam a gátlásosság alól, ledöntöm a korlátaimat. 

Tudom, hogy Isten támogat minden pillanatomban.

Szeretettel  Kriszti

Kép: Pixabay